Tavaly ünnepelte 18. évfordulóját a pályaorientációs tanárképzés alapítása és indítása Gödöllőn. Ebből az alkalomból szervezett országos szakmai konferenciát 2018. április 6.-án a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Társadalomtudományi és Tanárképző Intézetének Pedagógia és Pályatervezési Tanszéke a Magyar Pedagógiai Társaság Pályaorientációs Szakosztályával együttműködésben. A konferencia kapcsán kiadott tanulmánykötetben jelent meg az alábbi cikkem.

Szülőként, óvodapedagógusként és emberi erőforrás tanácsadó hallgatóként egyaránt nagy érdeklődéssel fordultam a konferencia témája és előadásai felé. Fokozta érintettségemet, hogy hetedik osztályos kislányom éppen abba a veresegyházi általános iskolába jár, amelynek több tanára is részt vett a délutáni munkacsoportok munkájában, mint előadó.

Cikkemben három ponton reflektálok az elhangzottakra:

• A pályaorientáció megjelenése az óvodai pedagógiai munkában;
• Együttműködés az iskola és a szülők között a pályaválasztás időszakában;
• A Z és az Alfa-generáció megszólításának lehetőségei.

Pályaorientáció az óvodai nevelésben

Ahogyan arra Kenderfi Miklós is rámutat a konferencia összefoglalójában (Kenderfi, 2018),
a pályaválasztás kérdésével nem kampányszerűen kellene foglalkozni 7-8. osztályban, hanem a mindennapok részévé kellene tenni azt, méghozzá az óvodától kezdve. Visztenvelt Andrea egyetemi tanársegéd „A pályaorientáció módszertana egy óvodai kísérlet tükrében” című előadása a konferencia kiemelkedően érdekes része volt számomra. Bár úgy tűnhet, hogy az óvodások a pályaorientáció szempontjából „mellőzött célcsoport” (Kenderfi, 2018), az igazság az, hogy a szakmákkal való ismerkedés évtizedek óta az óvodai pedagógiai program szerves része. Kétségtelen, hogy óvódánként és csoportonként változó hangsúllyal jelenik meg a mindennapokban, de mindenképpen jelen van. Gondoljunk csak bele: a fiúk építő-, a lányok fodrászos játékai, vagy a mindkét nemnél népszerű éttermes, boltos, orvosos játékok kifejeznek egyfajta szakmák iránti érdeklődési irányultságot, sőt, a szakmai szerepek egyes vonásai is megjelennek (mozdulatok, szakmai nyelvezet használata, hanghordozás, metakommunikáció stb.). A gyerekek megfigyelik a mindennapokban a különböző szakmák képviselőit, és nagy pontossággal tudnak visszaadni egy-egy foglalkozási szerepet.

S ne higgyük, hogy ez csak a nagycsoportosoknál figyelhető meg. Eszembe jut Áron nevű középső csoportos ovisom, aki 5 évesen, a homokozóban végzett földmunkálatai közben
(kb. 1,5 m mély gödröt ásott éppen), elragadtatva szólt hozzám:
„Nekem ez az életem! Én erre születtem!” – Hihetetlen? Pedig igaz. Áron édesapja építőipari vállalkozó. Amikor a városban sétáltunk a csoporttal, az utcákon dolgozó minden egyes munkagépnél megálltunk, és Áron helyszíni oktatást tartott a többiek részére, pontosan ecsetelve, hogy melyik gép mire való. Sétáink során ellátogattunk a közeli zöldségeshez is, máskor pedig együtt vásároltunk a csoportnak ceruzát és radírt az írószerboltban. Meglátogattuk az egyik kislány édesapját, aki cukrászként dolgozott az óvoda közelében. Összebarátkoztunk a pékség dolgozóival. A polgármesteri hivatal mellett elsétálva összetalálkoztunk a polgármesterrel, és a gyerekek tudták, ki ő, köszöntek neki. Megragadtuk az alkalmat, és megbeszéltük, hogy mi a polgármester munkája. Ezeken az alkalmakon a gyerekek saját élményt szerezhettek a különböző foglalkozásokkal kapcsolatban.

Ezen kívül a csoportfoglalkozások is lehetőséget adtak olyan tapasztalatok szerzésére, amelyek később pályaérdeklődés formájában jelenhetnek meg. Egy kisfiúnál például megfigyeltem, mennyire lenyűgözi őt, ahogyan a festékeket készítem elő a foglalkozásokra. Mindig ott somfordált ilyenkor körülöttem. Hamar közös játékunkká vált, hogy megpróbáltuk előre kitalálni, milyen eredményt kapunk, ha két színt összekeverünk. Ez a kisfiú több területen is lemaradásokkal küzdött, de a festés lehetőséget adott neki, hogy sikerélményeket szerezzen.

Látható tehát, hogy az óvodapedagógus tudatosságán és leleményességén nagy mértékben függ, hogy a gyermekek milyen gyakran és mekkora intenzitással találkozhatnak olyan helyzetekkel, amelyek lehetőséget adnak számukra a szakmákkal való ismerkedésre és saját érdeklődési körük kialakítására.

Ahogyan az előadásban is elhangzott, a mesekönyvek jól használhatók a különböző szakmák bemutatásához. A mi csoportunkban például délutáni alvásnál gyakran olvastam A Kolbász utcai kutyusról, amelyben egy rendőr is szerepelt. A gyerekek rajongtak ezért a meséért, akárcsak az egyik apuka jóvoltából megvalósuló bemutatóért, ahol valódi rendőrautóba és motorra ülhettek, és megismerkedtek a különböző felszerelésekkel.

A pályaorientációs tevékenység az óvodában a mindennapok része, és egy jó pedagógus meglátja a lehetőségeket arra, hogy játékos formában segítse a gyerekek szakmai érdeklődésének alakulását. Ebbe a tevékenységbe nagyszerűen beilleszthető egy olyan, külső szakemberek által vezetett csoportfoglalkozás(sorozat), amelyről Visztenvelt Andrea előadásában hallhattunk.

Együttműködés az iskola és a szülők között

A délutáni program 1. sz. munkacsoportja az általános iskolák pályaorientációs tapasztalatait dolgozta fel. Gyetvai Éva és Tímár Zoltán, a veresegyházi Fabriczius József Általános Iskola pályaorientációs tanárai elmondták, hogy lehetőségeiket kihasználva igyekeznek az idén is mintegy 200 végzős tanulót felkészíteni a pályaválasztási döntésre. A nagy létszámú iskolában a hagyományos módszerek (üzemlátogatásokon és pályaválasztási kiállításokon való részvétel, szülők és volt diákok előadásai) mellett 4 alkalomból álló csoportfoglalkozást tartanak a hetedik osztályosoknak, valamint kommunikációs tréninget a felvételizőknek. Élményük, hogy a szülők egyre passzívabbak a témában, így egyre több feladat hárul az iskolára. 

Az előadás alatt akaratlanul is „szülő üzemmódba kapcsoltam”, és gondolatban válaszoltam néhány megjegyzésre. Például, a szülők passzivitása kapcsán eszembe jutott, hogy a szülők már első osztályban is csak az első 1-2 hétben kísérhetik be gyermeküket az osztályterembe, ezt követően az aula ajtajában el kell búcsúzniuk. Az évi 2-3 szülői értekezlet, úgy vélem nem elegendő egy valódi, partneri kapcsolat kialakítására a tanárokkal. Az „együttműködés” leginkább azt jelenti, hogy az iskola elvárásokat támaszt, amiket a szülőknek teljesítenie kell. Saját élményem az, hogy az iskola sokkal inkább valamiféle hatóságként lép fel, mintsem partnerként. A valóságban nemigen van beleszólásuk a szülőknek abba, hogy mi történik gyermekükkel az iskolában. Mitől, hogyan lennének hát hirtelen aktívak azok a szülők, akiket az iskola évekig nem partnerként kezelt?

Ahogyan az óvodában lehetőség van rá, hogy egy-egy szülő bemutassa a szakmáját, ugyanezt az iskolában is meg lehetne valósítani. Bár az előadásban szó esett erről, bevallom, hogy 7 év alatt nem hallottam hasonló bemutatóról kislányom osztályában (ő sem emlékszik ilyenre), ahogyan üzemlátogatásról sincs tudomásom. Az eredetileg 4 alkalmasra tervezett pályaorientációs csoportfoglalkozás a „Határtalanul” program (a 7. osztályosok erdélyi körútja) miatt idén 3 alkalomra lett lerövidítve. Pozitívumként értékelem, hogy a foglalkozásokon nem kötelező a részvétel, hanem egy csekély összegért cserébe lehet jelentkezni. Ez egyrészt alkalmat ad a szülőknek arra, hogy a gyermekükkel elbeszélgessenek a pályaorientáció fontosságáról, másrészt szűrőként is üzemel; akinek nem fontos, az nem fog jelentkezni rá. Jómagam örültem a lehetőségnek, és a kislányomban is igyekeztem várakozást teremteni a foglalkozások iránt. Teljes mértékben bíztam a (SZIE-n végzett) szakemberekben, és biztos voltam benne, hogy kislányom is pozitív élményekkel tér haza a foglalkozásokról. Meglepetésemre elmaradt a várt hatás. Kislányom beszámolója szerint a gyakorlatok nem vitték közelebb őt saját érdeklődési körének a tudatosításához.

Sokat gondolkodtam azon, mi okozhatta, hogy gyermekem nem érezte kellően hasznosnak a foglalkozásokat. Talán a már említett kampányszerűség okozza a problémát? Vagy az évek alatt bevésődött iskolai kérdezz-felelek szituáció, ami a helyes válasz megtalálását kondicionálja ahelyett, hogy a fiatalok saját élményeikhez, érzésekhez fordulnának, s ezeket próbálnák meg tudatosítani és kifejezni? Véleményem szerint a diákokkal meg kellene tudni éreztetni, hogy itt most róluk van szó, ők a fontosak, értük történik minden. Érdemes lenne például az iskolán kívüli helyszínt választani, szimbolikusan is szakítva a tanár-diák közötti alá-fölé rendeltséggel – legalább erre a kis időre.

Z és Alfa-generáció 

A középiskolás korú és fiatalabb gyerekeket az ingeréhség jellemzi. Pályaorientációval is foglalkozó tréner ismerősöm beszámolója szerint például a (M)ilyen vagyok? nevű önismereti játék, amely az idősebbeknél nagyszerűen bevált, ennél a korosztálynál túl hosszúnak bizonyult.

A fiatalok türelmetlenekké váltak, mert hozzászoktak az információk gyors áramlásához, és figyelmüket nehéz lekötni a hagyományos módszerekkel. Ha eredményeket szeretnénk elérni, alkalmazkodnunk kell a célcsoport igényeihez, sajátosságaihoz. Két lehetőséget szeretnék megemlíteni: a Flow és a Gamification beemelését a pályaorientációs tevékenységbe. 

Csíkszentmihályi Mihály felhívja rá a figyelmet, hogy fontos a munka iránti fogékony attitűd átadása a fiatalabb generációknak. Ebben támaszkodhatunk a munka és a játék hasonlóságára, mivel a munka is belső jutalmakkal szolgál, van elérendő célja és szabályai, valamint visszajelzéssel szolgál teljesítményünkről. A Flow-elmélet a munkában is érvényesül; lehetséges a koncentrált elmélyülés, miközben magunk mögött hagyjuk a mindennapi gondokat.  Egy serdülők körében végzett vizsgálat elemzésének eredményeként a szerző azt a következtetést vonja le, hogy kíváncsiságot és érdeklődést kell kialakítani a fiatalokban az élet egésze iránt. A flow pozitív élményének megtapasztalása a tanulás és képességfejlesztés hasznos eszköze, amelynek során az önmagát tudatosan irányítani képes fiatal pozitív énképre tesz szert, és belsőleg motivált lesz, hosszú távon is.  A kemény munka és a játékosság elegye segít abban, hogy megtanulják élvezni a kihívásokat és boldoguljanak az életben. (Csíkszentmihályi, 2011) 

Korényi Róbert, a SZIE oktatója, aki a konferencia délutáni munkacsoportjában is aktívan közreműködött, iskolapszichológusként napi kapcsolatban áll a szóban forgó generációkkal. Érdeklődési területe a gamification, ami hétköznapi helyzetek játékosítását jelenti a résztvevők motivációjának fenntartása érdekében. Saját kutatás keretében 7. osztályosok között indított angol nyelvből gamification programot, amelyben a versenyhelyzet energetizáló erejét használta fel a diákok motiválására. A program fontos eleme volt az azonnali visszajelzés, amely iránt szintén óriási az igény a célcsoportban. Az előrehaladást jelvények megszerzése jelentette, ami a való életben jeles osztályzatként, dolgozat alóli mentesülésként és egyéb kiváltságokként realizálódott. A kísérlet eredményeként a diákok attitűdje az angol nyelv tanulása iránt megváltozott, érdemjegyeik javultak, szókincsük nőtt. (Korényi, 2017.)

Ahogyan a fenti példa is szemlélteti, a fiatalok bevonása a mi kezünkben van: a pedagógus és tanácsadó szakemberek előtt álló kihívás, hogy az oktatást és a pályaorientációs tevékenységet a mai generációk számára befogadhatóvá tegyük.

Kozákné Zsuzsa
emberi erőforrás tanácsadó
 

Irodalomjegyzék

•  Csíkszentmihályi M. (2011): Életre hangolva – A felnőtté válás útvesztői. Budapest, Nyitott Könyvműhely, 32-43 p., 333 p.
• Kenderfi M. (2018): 18 éves a gödöllői pályaorientációs iskola. Munkaügyi Szemle 61. Évf. (2018) 4. szám, 54-59 p. forrás: https://drive.google.com/file/d/1ns6f7_iImtinw_Vn0FtZdPcn4Eud1MB4/view hozzáférés: 2018. június 10.
• Korényi R. (2017): Miért működhet a játékositás az Y és a Z generációknál? - Motivációelméletek alkalmazása a játékositás folyamatában. In: Mészáros A. - Lestyán K. (szerk): Generációso(k)k – Tanulmányok a generációk témakörében. Gödöllő, Szent István Egyetemi Kiadó Nonprofit Kft, 81-104 p.